Együttműködési megállapodást írt alá az MH Egészségügyi Központ (MH EK) és az Innomed Medical Zrt. a katonai és katasztrófa-egészségügyi képességek fejlesztése, eszköztárának bővítése és hatékonyságának növelése érdekében május 27-én, hétfőn az MH Egészségügyi Központban.
Az MH EK is készül a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében a katona-egészségügy megerősítésére, korszerűsítésére, valamint fejlesztésére. Éppen ezért az intézmény kiemelt feladatának tekinti a magyar innovatív vállalkozásokkal történő kooperációt, így hosszútávú együttműködés keretében olyan kapcsolatok kiépítésére törekszik, amelyek kézzelfogható eredményt hoznak a katonai-egészségügyi képességek, valamint az ezekhez szükséges feltételrendszer kialakításában.
Az intézmény parancsnoka az aláíráson hangsúlyozta: „A mostani megállapodás lehetőséget nyújt arra, hogy a Magyar Honvédségnél felhalmozódott egészségügyi szakemberek szaktudása, illetve a harctéri és missziós tapasztalatok az Innomed Medical Zrt. technológiai fejlődésével közösen része legyen a Haderőfejlesztési Programnak is.” Dévai Endre, az Innomed Medical Zrt. elnöke beszédében elmondta: nagyon örül a megállapodási szerződésnek, és reméli, hosszútávon is sikeres lesz az együttműködés a két fél között.
Az aláíráson az MH EK részéről jelen volt továbbá dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke és Halasi Andrea, az MH EK gazdasági igazgatója, az Innomed Medical Zrt. részéről pedig Dévényiné Rózsa Erika vezérigazgató és Tóth Tibor gazdasági igazgató.