Bővül az I. kerület egészségügyi ellátórendszere
Támogatási szerződést írt alá a Budapesti Szent Ferenc Kórházzal a Budavári Önkormányzat. A megállapodás értelmében bővül a kerületi egészségügyi ellátórendszer. A jövőben az itt lakók igénybe vehetik a II. kerületben található egyházi kórház legtöbb szolgáltatását, emellett az I. kerület számára is elérhetővé válik a kórház otthonápolási képzése, ahol az intézmény szakemberei otthon elvégezhető ápolási technikákat tanítanak.
Az együttműködés keretében a Budavári Önkormányzat 5 millió forinttal támogatja a kórházat, amelyből a tervek szerint 3 darab Innomed által gyártott defibrillátor, valamint EKG-készülék kerül megvásárlásra.
A meglévő eszközpark fenti eszközökkel történő bővítése egyebek között azért is aktuális, mert a kórház egyidejűleg kormányzati támogatásból és rendi fenntartói, illetve magánadományokból 3,5 milliárd forintos fejlesztési programot indított, mely összhangban áll az Egészséges Budapestért Programmal. Ennek első lépéseként új épületszárnnyal bővül, mely lehetővé teszi egy XXI. századi ellátás színvonalát, valamint 40 ágyas kapacitásbővülést jelent, egyben hosszú távra meg kívánja teremteni a tüdő- és szívtranszplantált betegek jelenleg hiányterületnek számító rehabilitációs ellátását. Az I. kerületi Önkormányzat a maga támogatásával így beszáll a kórház nagyléptékű fejlesztésébe, hogy saját polgárai minél előbb élvezhessék a közép-magyarországi régió teljes egészségügyi fejlesztésének eredményeit.