A fejlesztés első évében befejeződött az elektronikai és a mechanikai tervezés, az új IGBT modulokkal kapcsolatos szimulációs számítások, valamint megtörtént a vásárolandó részegységek kiválasztása, részben beszerzése is. A 2019-es év első felében elkezdődtek a...
Együttműködési megállapodást írt alá az MH Egészségügyi Központ (MH EK) és az Innomed Medical Zrt. a katonai és katasztrófa-egészségügyi képességek fejlesztése, eszköztárának bővítése és hatékonyságának növelése érdekében május 27-én, hétfőn az MH Egészségügyi...
Budapesten május 24-én, pénteken átadták a Szent Ferenc Kórház új épületszárnyát. A II. kerületi Széher úton található kórház jelenlegi befogadóképességét közel megkétszerező új épületében az Innomed által fejlesztett berendezések is fognak működni. A Budapesti Szent...
Idén is megrendezésre került Balatonfüreden a Magyar Kardiológusok Társaságának tudományos kongresszusa 2019. május 3-5-ig. Az eseményt – melyen az Innomed Medical Zrt, mint kiállító vett részt – a szakma részéről nagy érdeklődés és figyelem övezte. Cégünk ezen...
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala cégünket – kiemelkedő iparjogvédelmi tevékenység alapján – Milleneumi díjban részesítette. Az emlékplakettet 2019. április 26-án, a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából Cseresnyés Péter, az Innováció és Technológiai...
Recent Comments